Ökoiskola

Iskolánk 2005-ben elnyerte az Oktatási Minisztérium és a  Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton az "Ökoiskola” címet, 2012. június 9-én pedig  "ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA” címet kaptunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztériumtól.

A logóra kattintva elérhetőek az OFI honlapjának ökoiskolákra vonatkozó információi

 

Iskolánk ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA programja a 2016-2017-es tanévben:

Iskolánk 2005-ben elnyerte a Környezetvédelmi- és Vízügyi, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghírdetett pályázaton az "Ökoiskola” címet, 2012-ben pedig  "ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA” címet kaptunk.

Pedagógiai programunkba - mindennapi gyakorlatként - beépült a tapasztaláson alapuló környezettudatosságra, fenntarthatóságra, egészséges életmódra nevelés. A pedagógiai munkán túl az iskola egész működésében, a technikai feltételekben is hangsúlyos szerepet kap a fenntarthatóság szemlélete. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink már iskolás korban megértsék: környezetünk állapotának alakulásáért mindannyian felelősek vagyunk.

A gyerekek életkorának megfelelően közösen keressük a megoldást, hogy hogyan élhetünk a legkevesebb környezeti terhelést jelentő módon. Célunk, hogy ezek az ismeretek a mindennapi tevékenységek során épüljenek be a diákok tudatába, szokásrendszerébe.

Kiemelt ökoiskolai nevelési célok:

  • Környezettudatos magatartásra nevelés;
  • Fenntarthatóságra törekvés tudatosítása;
  • Környezetbarát és egészséges életmódra nevelés;
  • Környezetvédelmi akciók, tevékenységek népszerűsítése;
  • Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése és folyamatos fenntartása;
  • Tantermek, az udvar tisztaságának megóvása;
  • Személyes higiénia fontossága;
  • Rendszeres testedzés iránti igény kialakítása;
  • Egészségkárosító szenvedélyek mellőzése;

 

Tervezett programok:

  • Kirándulás, tanulmányi séta minden osztálynak;
  • Papírgyűjtés szervezése (ősszel és tavasszal);
  • Szelektív hulladékgyűjtés folytatása;
  • Erdei iskola szervezése;
  • Iskolatej program (7. és 8. évfolyam), Iskolagyümölcs program (1-6. évfolyam) folytatása;
  • Szülők bevonásával udvarszépítés, virágosítás;
  • Karácsonyi és húsvéti kézműves foglalkozás szervezése természetes anyagok felhasználásával;
  • Világnapok megünneplése: Állatok -, Föld-, Víz-, Méz világnapja;
  • Egészség- és sportnap szervezése.

 

Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola